HTML

Cégképviselet Kínában, export-import ügyletek, kínai gyártás felügyelete, minőségi és mennyiségi áruátvétel, üzleti tanácsadás, magyar-kínai tolmácsolás, stb. - Chinabiz.hu

kbalázs

- Úgy néztek rám, mintha nektek ez kínai lenne - fakadt ki az osztály előtt egy tanárom.
- Akkor érteném - mondtam halkan.

Ez 20-25 éve volt és az azóta eltelt időnek közel a felét Kínában töltöttem. Mostanra talán már tényleg értem.

Publikációk



Friss topikok

Még egy meglepetés Kósa Lajosnak - A kínai lapok címlapján Orbán Viktor

2010.06.09. 08:06 kbalazs

Volt már magyar miniszterelnök fotója kínai újság címlapján, ha az elmúlt nyolc évet nézzük, kipipálta ezt Medgyessy Péter és Gyurcsány Ferenc is. Igaz, nekik ehhez hivatalos látogatást kellett tenni Pekingben.

Kósának, a Fidesz ügyvezető alelnökének ehhez ki sem kellett tenni a lábát Debrecenből, elég volt néhány jól megválogatott szót (mint közel az államcsőd) szólnia a debreceni kisvállalkozókból álló hallgatóságának és meglepetéseinek az is része lehet, hogy szavai Kínáig is elhallatszanak (a kínai cikk eredeti szövege). Hiába, még a kínai Meiri Jingji Xinwen is idézi olykor egy debreceni vállalkozói fórum megnyitó beszédét.

Ez nem politikai blog, így magát a kiváltó eseményt nem minősíteném, csak a kínaiak felé mutatott magyar országimázsról számolnék be. Hazánkról összeségében több cikk jelenik meg mint a hasonló méretű országok többségéről, de ma már nincs szó semmilyen extra kivételezésről. Valljuk be, hazánk nem tartozik a világgazdaság és -politika legfontosabb szereplői közé, ez címlapra lefordítva annyit jelent, hogy a miniszterelnöki látogatásokat és a Turizmus Zrt.-n keresztül államilag finanszírozott turisztikai cikkeket leszámítva emlékeim szerint az elmúlt években egyetlen dologgal, a budapesti utcákon vonuló tankkal és a gyújtogatások képeivel tudott Magyarország a kínai lapok címlapjára kerülni. E fotókat látva egy korábbi szállásadóm azzal hívott fel anno Kantonban, hogy mennyire nagy a baj, biztonságban vannak-e otthoni családtagjaim, miben tud ő nekem most segíteni.

Kósa kormányoldali prominensként államcsőddel való fenyegetőzése - hiába nem kellett hozzá még Debrecent sem elhagynia - jóval többe került, mint ha az egész Orbán-kormány különgéppel ment volna kínai látogatásra. Még akkor is, ha csak tisztán a kínai-magyar vonatkozásait nézem a kárnak.

Az, hogy második ciklusa alatt végre rászánja magát Orbán Viktor egy hivatalos kínai utazásra, eddig is érdekes kérdés volt. Feladata most annyival bővült, hogy a régi magyar foci felemlegetése mellett a világon percek alatt végigseprő, a magyar csődhelyzettel fenyegetés okozta kárt is helyre tegye.

2 komment

Címkék: kína politika magyar gazdaság orbán fidesz kósa kínai

A bejegyzés trackback címe:

https://kbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr232068095

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pallos Levente · http://www.pallos.tk 2010.06.10. 11:11:50

Fog menni Kínába a Japán útjával összekötve. Állítólag szó van róla, hogy beugrik Koreába is.

kbalazs · http://www.chinabiz.hu 2010.06.21. 07:24:14

Nem miniszterelnökként járt már Orbán Pekingben, még tavaly decemberben - mandiner.blog.hu/2009/12/03/a_felcsut_peking_tengely Ez alapján persze logikusnak látszik, hogy fog menni miniszterelnökként is.
süti beállítások módosítása